Program


Meszecsinka, Napfonat koncert

Meszecsinka, Napfonat koncert

Halk intimitástól a pszichedelikus elszállásig.

A hazai világzene egyik legeredetibb formációját a Meszecsinkát, Oláh Annamari (ének) és Biljarszki Emil (zongora, gitár) alapították meg 2009-ben. Eleinte duóként léptek fel, mára a zenekar bőgőssel és ütős hangszeressel is bővült. Saját dalokat és népzenei feldolgozásokat adtak elő.

2011-ben a zenekar közel száz jelentkező közül megnyerte a Folkbeats tehetségkutató első díját. 2012 májusában megjelent a zenekar első nagylemeze. A lemezt Bécsben mutatták be először, a rangos Balkan Fever fesztiválon. A zenekar nemzetközi sikere német kiadáshoz vezetett – a hamburgi Hiperbole Records kiadta és terjeszti Meszecsinkát az egész világon. 2013-ban Meszecsinka 13 koncertet adott USA és Kanada különböző koncerthelyein.

A zenekar Kinyílok c. klipjét Csepeli Eszter forgatta, akinek az új filmje a 2014-es Cannes Filmfesztivál hivatalos válogatásában szerepel. A klip a vezető világzenei kiadó World Music Network és Európa egyik legismertebb népzenei magazinja, az fRoots video Top10-ében érte el a hatodik helyet.
Idén augusztusban román-bolgár koncertsorozaton vettek részt, szeptemberben hosszabb európai turnén voltak, amely során a fellépések mellett Dániában előadásokat és workshopokat tartottak a magyar zenéről és kultúráról iskolákban és egyetemeken.

A zenekar a közelmúltban jelentkezett új felvételekkel.  Az Ai című 25 perces négy számos kislemez hangulatok széles spektrumát hordozza és olyan világokba is kalauzol minket, amelyekben Meszecsinkával még nem jártunk. Két számban a Deti Picassoból ismert örmény Karen Arutyunyan gitárjátéka halható.
Dalaik intim hangvételűek, a kárpát-medencei, a bolgár, az észak-afrikai, indiai és spanyol népzenei hatásokra épülnek. A hagyományos zenei formák és a modern zenei stílusok találkozásából alakul ki a Meszecsinka egyéni stílusa.

Meszecsinkát beválasztottak azon tíz zenekar közé, akik Budapesten megrendezésre kerülő WOMEX nulladik napján lépnek fel a nemzetközi szakemberek előtt.

 

Ajánló


A Meybahar zenekar egészestés programja, külföldről meghívott zenészbarátaik megtisztelő közreműködésével. Harmadik alkalommal a…

Vaszi Levente és tanítványa, Vrencsán Anita mindketten olyan előadó egyéniségek, akik leghitelesebb fiatal…