művész


Varró  Dániel
3

Varró Dániel

Született: 1977. szeptember 11. (Budapest)

Költő, műfordító.

Első verseit 12 éves korában (1989) írta, mely meghozta számára első költői sikerét is – a Bögre azúr című kötet fülszövege szerint – egy eposztrilógiával. A XII. kerület – Németvölgy lakója és a "Mackós" iskola tanulója volt. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett le 1996-ban. Gimnazista…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Költő, műfordító.

Első verseit 12 éves korában (1989) írta, mely meghozta számára első költői sikerét is – a Bögre azúr című kötet fülszövege szerint – egy eposztrilógiával. A XII. kerület – Németvölgy lakója és a "Mackós" iskola tanulója volt. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett le 1996-ban. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban.

1996-tól az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt, a JAK műfordító füzetek szerkesztője. Öt önálló kötete jelent meg, és emellett több (főleg gyerekeknek szóló) kötet társszerzője is. Első verseskötete Bögre azúr címmel 1999-ben, 21 éves korában jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény 2003-ban látott napvilágot. A műből azóta készült a budapesti Bábszínházban bábmusical, amely alapja egy azonos címmel megjelent kalandlemeznek is, melynek zeneszerzője Presser Gábor.

Harmadik kötete, a Szívdesszert 2007 decemberében került a könyvesboltok polcaira, melyben változatos költői formákban jeleníti meg a szerelem témáját, az elégiától a makámiáig. A kötetből Mácsai Pál felolvasásával hangoskönyv készült. A Kerge ABC című verseskötete, amely Szabó T. Annával és Tóth Krisztinával közös munkája, az óvodás és kisiskolás gyerekeket segíti az ábécé elsajátításában: a kötetben szereplő állatok neveinek kezdőbetűi megegyeznek a magyar ábécé 44 betűjével. Ezt követte az Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak címmel jelent meg 2010-ben. Ennek folytatása az Akinek a foga kijött (2011). 2012-ben megjelent az Agócs Írisz által illusztrált, gyermekverseket tartalmazó Nem, nem, hanem című könyve.

Műfordítói tevékenységet végez, verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára.

2005 óta tagja a Szépírók Társaságának, 2008 óta pedig a MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) tagja.

Díjak, elismerések:
Holmi Versfordítás-pályázat 3. díj (1993)
Bródy Sándor-díj – különdíj (1999)
NKA-ösztöndíj (2000)
Új Magyar Hangjáték Díj (2000)
Az Országos Színházi Találkozó különdíja (A Kés a tyúkban fordításáért) (2000)
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2002)
Petőfi-díj (2003)
Bárka-díj (2003)
Gundel művészeti díj (2004)
Az Év Gyermekkönyve díj (2004)
Fitz József-könyvdíj (a könyvtárosok közönségdíja) (2004)
József Attila-díj (2005)
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2007)
Színikritikusok díja – Legjobb új magyar dráma (2009)
NKA-ösztöndíj (2009)
Holmi versfordítói pályázat megosztott első díja (2010)
Győri Könyvszalon alkotói díj (2011)
Merítés-díj (2016)
Térey János-ösztöndíj (2020)
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2020)

Önálló köteteiből:
Bögre azúr (1999, Magvető Kiadó ) ISBN 9631421597
Túl a Maszat-hegyen (2003, Magvető Kiadó ) ISBN 9631423484
Szívdesszert. Kis 21. századi temegén; Magvető, Budapest, 2007 ISBN 9789631426113 (Rácz Nóra nonfiguratív rajzaival)
Vesztegzár a Grand Hotelben. Zenés vígjáték két részben; Rejtő Jenő regényéből írta Hamvai Kornél, zeneszerző Darvas Benedek, versek Varró Dániel; Nemzeti Színház, Budapest, 2008 (Nemzeti Színház színműtár)
Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak (2010, Manó Könyvek ) ISBN 9786155028052
Akinek a foga kijött – Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak (2011, Manó Könyvek) ISBN 9786155028502
Nem, nem, hanem (2013, Manó könyvek) ISBN 9786155220708
Akinek a kedve dacos – mondókák apró lázadóknak (2014, Manó Könyvek)
Mi lett hova?; Jelenkor, Pécs, 2016
Nie, nie, nie, veruveru nie (Nem, nem, hanem); szlovákra ford. Vlado Janček, Eva Andrejčáková; Verbarium, Bratislava, 2017
Aki szépen butáskodik; ill. Szűcs Édua; Jelenkor–Central, Budapest, 2018
A szomjas troll. Kis viking legendárium; Jelenkor, Budapest, 2018
Csütörtök, a kisördög; Jelenkor, Budapest, 2019

"A Maszat-hegyen innen és túl"

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Író

A kripli

Móricz Zsigmond Színház
  • Fordító

A születésnap

Pécsi Nemzeti Színház
  • Fordító

A VERS TÁNCOLTATÁSA - AVAGY A FORMA IS TARTALOM

Zsámbéki Nyári Színház
  • Közreműködik

Bíró Eszter & Falusi Mariann koncert

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Vendég

Chicago

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Fordító

Chicago

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Fordította MAURINE DALLAS WATKINS „CHICAGO” című színdarabja alapján

Chicago

Móricz Zsigmond Színház
  • Fordító

Grease

Magyar Színház
  • Fordító

Irodalmi kávéház – Varró Dániel

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • József Attila-, Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje-, A Magyar Érdemrend lovagkeresztje díjas költő, műfordító.

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Fordító

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Fordító

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Fordító

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Fordító

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Fordító

Kabaré

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Dalszövegfordító

Kabaré

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Dalszövegfordító

Kabaré

SZFE
  • A verseket fordította

KALÁKA – VARRÓ DÁNIEL

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Vendég

KALÁKA KONCERT VARRÓ DÁNIELLEL

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Vendég

Két úr szolgája

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Átdolgozta

Két úr szolgája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Irodalmi munkatárs

Kisunokám roppant cuki! - mesevers összeállítás

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Író

Költészet Napja_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész

Költészeti látványpékség - A magyar Kultúra Hete

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész

M. McDonagh: Vaknyugat

Szegedi Nemzeti Színház
  • Fordító

MAKRANCOS KATA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Fordító

Makrancos Kata

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Fordító

Martin McDonagh: A kripli

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Fordító

Neil Simon - Cy Coleman - Dorothy Fields: Sweet Charity

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dalszövegek

Neil Simon - Cy Coleman - Dorothy Fields: Sweet Charity

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dalszövegek

Neil Simon - Cy Coleman - Dorothy Fields: Sweet Charity bemutató

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dalszövegek

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Fordító

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Fordító

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Fordító

Nyakamon a nászmenet

Thália Színház
  • Író

Olvasó kör Varró Dániellel

KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
  • József Attila-, Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje-, A Magyar Érdemrend lovagkeresztje díjas költő, műfordító.

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

József Attila Színház
  • Dalszövegek

Rímségek kicsiny boltja

Magvető Café 2
  • József Attila-díjas költő, műfordító

Rómeó és Júlia

Móricz Zsigmond Színház
  • Fordító

Rómeó és Júlia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Fordító

Rómeó és Júlia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Fordító

Rómeó és Júlia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Fordító

Shakespeare és Varró Dániel

Gyulai Várszínház
  • Fordító

Szabadtéri Nyár 2016 Grease

Móricz Zsigmond Színház
  • Fordító

Szöktetés a szerájból

Magyar Állami Operaház
  • Magyar szöveg

Szombathelyi Weöres Sándor Színház: Vaknyugat

Budaörsi Latinovits Színház
  • Fordító

Túl a Maszat-hegyen

Budapesti Operettszínház
  • Szövegíró

V. Irodalmi Humor Fesztivál

Gyulai Várszínház
  • Író

Vaknyugat

József Attila Színház
  • Fordító

Vaknyugat.

Csiky Gergely Színház
  • Fordító

Varró Dániel könyvbemutató: Aki szépen butáskodik

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • József Attila-díjas költő, műfordító.

Varró Dániel: A leprikónok átka

Új Alkotóműhely Egyesület
  • Író

Varró Dániel: A leprikónok átka

Új Alkotóműhely Egyesület
  • Író

Vesztegzár a Grand Hotelben

Nemzeti Színház
  • Dalszöveg

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Zeneakadémia
  • Fordító

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Zeneakadémia
  • Fordító

W.A. Mozart: A varázsfuvola

Zeneakadémia
  • Fordító

zzNők az idegösszeomlás szélén

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg és dalszöveg

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!